2015. november 27., péntek

8 hetes lettem

Nem nagyon ünnepelték meg, sőt!  Gondolták hogy azzal okoznak örömöt hogy elvisznek autózni. Egy fura szagú helyre kirándultunk, ők úgy hívták hogy doktornéni. Egy barátságos emberpár fogadott akiknek szintén fura szaguk volt de sokat simogattak. Azt mondták hogy cuki vagyok és már kezdem is elhinni.
A gazdi kérésére még a körmeimet is bántották, igaz nem fájt de nem is szerettem annyira hogy csipkedik. Kaptam szurit is amit nem is éreztem annyira. Viszont rengeteget ugráltam, mocorogtam így mire az egésznek vége lett teljesen elfáradtam és bealudtam a kocsiban.
Nem is baj mert a gazdi még beugrott valami bevásárlóba ahonnan finom illatú dolgokat hozott míg én aludtam a kocsiban a másik gazdival. Nagy rákészülés volt erre a bevásárlóra, de meg kell hagyni jó dolog mert utána délben kaptam valami finom ízt a száraz tápomra. Fel is fedeztem hogy abban a nagy szürke micsodában tárolják ezt az ízt. Most már résen leszek, ha legközelebb kinyitják akkor beugrom és lehúzom arról a magas polcról.
Sokat tanultam ám az elmúlt 2 hétben. A szobatisztaság már majdnem jó, az ajtóba állok ha kell és ha elég fürgék akkor kint végzem a dolgomat. Ha meg nem.... nos akkor bárhol a nappaliban mert a pelusokat azóta is játszó szőnyegnek tekintem.
Egyre kevesebbet alszom, és sokkal többet játszom és futok egész nap. Egyre hidegebb van, így igyekszem sok jó játékot kitalálni hogy legyen kedvem kint maradni. A kedvenc bokromat kivágták, azt mondták beteg leszek tőle. Én ezt nem hiszem mert finom bogyói voltak, de nem hagytak beleszólni. Van hogy csak kirohanok pisilni és már futok is vissza. Muszáj még a lépcsőn mert nem érem fel a teraszt, bár már küzdök hogy felhúzzam magamat.
Kalandos az utca is ahová még nem szabadna kimennem, de a gazdi szerint kell a kaland hogy nyugodtabb legyek. Megismerkedtem már több emberrel akik szintén a cuki és a szép szavakat ismételgetik olyan kedvesen. Szóval én akkor Cuki Kedves Borka vagyok :-) A kutyák ugatásától még félek, bár nem tudom miért hiszen már én is próbálgatom az ugatást szorgalmasan. Ma fel is keltettem az egyik gazdámat, azt hitte egyedül vagyok pedig csak játszottam :-D
Azt is mondják hogy kinőttem a kis gömböc formámat és egyre jobban hasonlítok vizslára. A mamám szerint jó vizslának lenni, mert vadászhatok és okos is leszek, ezt mondta búcsúzóul amikor eljöttem tőle. Hát az okosság kérdésében azt hiszem jól haladok, a vadászat még rejtély számomra mit jelenthet. Egy biztos finom szagok vannak itthon is, és a doktornéni felé menet is izgalmas illatok voltak.
Megtanultam kenyeret sütni, ruhát mosni, egyedül aludni éjszaka, a fránya 'nem' szót és tulajdonképpen megbarátkoztam a nevemmel is.
Még mindig érthetetlen hogy miért nem lehet drótot rágni és a gazdikat harapdálni, s ha nem lehet akkor miért nem lophatok magamnak újabb és újabb játékokat.

Ja és tévézem is, vannak emberek akik onnan beszélnek. A romantikus részeket szeretem, meg az állatos filmeket. Most muszáj mennem, mert úgy látom szabadon van az egyik gazdi papucsa és azt most muszáj magamévá tenni :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése