2016. január 29., péntek

A Gazdi közbeszól

Amióta világ a világ számomra azóta van kutyánk. Volt jól nevelt, volt hobó, s volt olyan amelyik szimplán rossz volt.
Viszont mindegyiknek igyekeztünk mindent megadni amire módunk volt, úgy hiszem amikor lehetett boldogok voltak. Van némi tapasztalatunk a kutyákkal való életben és azok nevelésében ha nem is profi szinten de az együttéléshez szükséges módon. Tudom hogy a kutya nem ember (igen Borka, akár mekkora boci szemekkel nézel :-D ) és igen harap vagy esetleg lehet mérges. Soha nem gondoltam, hogy az én kutyámat mindenkinek szeretnie kell nemtől, kortól függetlenül. Mert tudom, hogy bármikor lehet olyan hogy előjön belőle az állati rész. Nem fog, de lehet.
Ezért gondoltuk most, hogy életünkben először lesz baba kutyánk, olyan pici, baba illatú puhaság. Persze mi sem számoltunk mindennel, főképp nem a mérgező bokrok legelésével, a kő elfogyasztásával, de most nem is erről mesélnék mert ezt elmondta Borka.

Ma vissza kellett mennünk kontrollra Borkával mert a hasán is tapintottam belül egy csomót és a nyakára is nőtt egy hatalmas púp. Az orvos megnyugtatott hogy a hasa rendben van csak belső varrat és nem nyílt ki, a nyakán viszont a nyakörv súrlódása miatt egy bevérzés lett ami nem komoly és borogassuk. ( Nos ha valaki már próbált kölyök kutyát borogatni és azt megszorozza hárommal akkor már tudja mennyire voltam sikeres az elmúlt órákban :-P)
Az orvosnál Borka virgonc volt és persze minden kutyához oda akart menni. Talán engedtem is volna, de én hiszek abban hogy először az óvoda legyen a pozitív élmény ilyen téren ami ugye most tolódik.
Kint az utcán vártam hogy a másik gazdi nyissa a csomagtartót és a ládát hogy beszállhasson Borka, s mindezt egy főútvonalon próbáltuk meg. Azt láttam a perifériámon hogy a járdán szembe jön velünk egy fiatal pár egy kb. hasonló méretű felnőtt kutyával. Ösztönből lehúzódtam az út szélére, hogy elmehessenek és Borkát rövidebb pórázra vettem hogy ne ugráljon rájuk.
Pillanatokon belül arra lettem figyelmes, hogy a kutya szabadon jön felénk, póráz nincs rajta. Ösztönből leléptem a két kocsi közé az útra és jobb híján Borka és a kutya közé álltam be amitől persze Borka az autók felé került. A gazdája rászólt a kutyára hogy ne jöjjön felénk elég erélytelenül és én is mondtam hogy nem szeretném. Erre ő csak annyit reagált, hogy nem fog bántani a kutyája. Nos ahogy fent írtam, vagy igen, vagy nem. Ez mindegy is volt, mert a kutya csak jött hozzánk közelebb és akkor már kezdtem azt érezni hogy bizony kimegyünk a kocsik közé ultrarövid pórázon mert:
- Borkának még nem volt egy az egyben kapcsolata idegen kutyával aki szabadon van (pórázas történet már volt ahol lehetett kontrollálni) és nem akartam hogy esetleg egy harapásos rossz élménnyel kezdjük
- 4 napja műtötték ami miatt nem mehetünk óvodába sem, a sérülés, a seb illata és a még rajta lévő vér darabkák tuti nem az egészséges kutya üzenetét hordozzák
- a másik gazdának sem volt "hatalma" a kutyája felett, bármi történik totál tehetetlen lett volna ezt rögtön levettem a reakcióiból és testtartásából
- s nem utolsó sorban - s tényleg nincs alapvetően előítéletem - ez egy pitbull féle kutya volt akikre azért halmozottan igaz hogy harci kutya és bármikor előjöhet belőle az állati rész.

Mindez pillanatok alatt játszódott le, maximum 1,5 méteren belül. Én akkor nem láttam mindent ahogy elmesélték. Ugyanis az úttesten elindultunk a kocsik mellett a csomagtartó felé és villámgyorsan beapplikáltam a kölyöklányt a dobozba. Viszont ezen idő alatt az amúgy "felelős" gazdi állítólag ütötte-verte a pitbullt mert nem fogadott szót neki. Nem tudom hogy miért gondolta hogy így a kutya szót fogad majd neki bármikor is.

A héten a neten terjedő halálra éheztetett vizsla képe ráégett a retinámra. Nem tudom megérteni miért bánunk ilyen gonosz módon az állatokkal. Nem azt mondom hogy Borka nem kapott pofont, mert igen, amikor már elveszítette teljesen a kontrollt önmaga felett idegében. De nem verjük és nem fél tőlünk vagy a kezünktől mert ez utóbbitól csak simogatást kap élete 99.9%-ban. Miért nem változik az állattartás Mo-on, miért vannak méltánytalan körülmények között tartott állatok és miért kell gyerekeknek szenvedniük éhesen, verésektől? Talán ez utóbbi miatt van az, hogy az állatoknak sincs minimális becsülete sem, hiszen ha valaki a gyerekével rosszul bánik az egy állattal szemben még annyi tiszteletet sem mutat.

Szomorú, hogy nem vagyunk tisztában sem a saját korlátainkkal, sem a velünk élő állatok viselkedésével. Én úgy gondolom tudtam, hogy Borkától és tőlem mi várható el, milyen reakciókkal kezeljük a helyzetet. Én a pitt reakcióiban nem voltam biztos, hiszen sem a testtartása, sem a farka (nem is tudom hogy volt-e egyáltalán) mozgásából nem tudtam biztosan megítélni hogy milyen szándékkal jön. Lehet hogy szegény csak tényleg ismerkedni akart és verés lett a vége. Nem gondolom azt sem. hogy az utcán elfogadható ha egy kutya póráz nélkül közlekedik. Lehet bármilyen jól nevelt, de a szemben közlekedő ember fél a kutyáktól, akkor bármilyen cuki Borka nem akar vele megismerkedni, esetleg még elmenni mellette is fél.
Olvastam hogy Budapesten a X. kerületben a parkokban nem lesz engedélyezett a kutyákkal a séta. Ez is nonszensz, de ugyanakkor a kutyások reakciója is, hogy márpedig az ő kutyájuknak kell hogy póráz nélkül szabadon mozogjon bárhol és ez előjoguk. Ez pont annyira nem valós jog, hiszen a közterek mindenki örömére kell hogy szolgáljanak.

Borka persze nem ért egyet, mert igenis free Borka főként most hogy még pisilni is pórázon megy :-) Ráadásul ő még azt gondolja hogy minden ember jó és ő pedig minden embernek cuki simogatni való gombóc. Még meg kell tanulni többek között hogy nincs így, ő sem cuki már annyira, és az emberek egy része bizony nem jó. Na meg a kövek sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése