2016. január 27., szerda

Hupsz

Szenvedek

Az úgy volt... Nem szépítem rossz voltam. Illetve csak azt mondják hogy én tehetek róla, bár biztos vagyok benne hogy nincs igazuk :-)
Imádom a köveket, a bokrok ágait, az átázott faleveleket és mindent ami a kertben van. A baj az hogy szerintem finomak is. Ezért aztán előszeretettel eszegetek mindent. A legtöbb dolgot elveszik tőlem, kitépik a számból, de ha elég ügyes vagyok akkor megtarthatom.
Vasárnap délután is találtam egy szimpatikus követ a kertben amit be is csempésztem az ágyamba. A Gazdi pedig ebben a téli időjárásban lelassult eléggé, valami reuma izét emleget. Szóval már röpült felém de én sokkal szemfülesebb voltam és nyeltem egy nagyot. Vihogtam hogy na ezt lekésted, hihi :-D
Este már éreztem hogy valami romlott kaját adhattak mert fájt a pocakom. Gondoltam sebaj majd reggel rá legelek egy kis füvet. De ez nem jött össze mert közben leesett a hó és minden zöldet befedett. Egy volt kint csak de a Gazdi úgy visított ha felé oldalaztam, hogy gondoltam hagyom nehogy infarktust kapjon nekem.
Reggel aztán félszívvel de bereggeliztem és elindítottam a "Borítsuk ki az alattvalóimat" projektet és egy percre sem álltam le holott már éreztem hogy bizony nagyon nem jó a kajám minősége. Délben aztán már nem akartam enni, gondoltam diétázom. Ezek nem értettek egyet a véleményemmel és a gurulós nagy autóba tettek és elvitte a fura szagú helyre. Lelencbe adtak! Először azt mondták hogy mindjárt itt vannak értem de abból a sötét szobából ahová vittek már nem is engedtek el aznap. Valami követ emlegettek és akkor rémlett be hogy nyami milyen finom is volt tegnap, de hol van az már, most tényleg éhes vagyok adjatok enni!
Nem adtak csak valami fura szereket amitől álmos lettem. Gondoltam ezek nem tudják hogy alvás előtt vacsorázni kellene?!
Mire felébredtem a Gazdik sehol nem voltak, és egy csomó kutya pajtás ébredezett a többi kennelben. Rácsos volt és bár néha dobozban
 utazom azért aludni csak nem akartam benne. Azt mondták mindjárt itt vannak értem így vártam, csak vártam, csak vártam... De nem jöttek :-(  Sokat sírtam, s egyszer csak elfáradtam és bealudtam. Hallottam még hogy suttognak a fülembe hogy a Gazdik elakadtak útközben és holnap mire felébredek itt lesznek.
Reggel aztán észrevettem hogy valami miatt fáj a hasam. Jó tudom ez este is eszembe juthatott volna de akkor fontosabb volt hogy nem az ágyamban ébredtem. Tényleg jöttek értem, én akkor már teljesen jól voltam és annyira megörültem nekik hogy még bepisilni is elfelejtettem.
Hazajöttünk és gondoltam most már végre adnak valami finomat enni mielőtt beszundizok az izgalmakra. Hát nem adtak! Folyton a diétát és azt a követ emlegették. Sőt arra gondoltak hogy egy fehér műanyag ruhát adnak rám mert állítólag nyalakodnék. Még jó hogy! Ha már enni nem adnak. Rossz volt vele közlekedni, mindennek neki mentem és még feküdni is problémás volt vele. Hát még a lépcsőzés!
Este aztán adtak valami pépes lét amit vacsora helyett gondoltak. Nem volt rossz íze és az illata is finom volt. Viszont jóval kevesebb mint amit falni szoktam, így gondoltam adnak még abból is amit ők esznek. Képzeljétek nem! Azt mondták hogy jó sokáig nem is kaphatok a diéta izé miatt. S azóta sem adnak pedig elég éhes vagyok. Éjszaka dobáltam magamat és sehogy sem volt kényelmes, mivel a Gazdi felfeküdt az ágyamra (sicc!) és én mellette alhattam a nappali dobozomban de az a tölcsér akadályozott a gömbölyödésben. Addig szenvedtem mire levették rólam és egyenlőre nem is tették vissza hála istennek. Jó nem is szeretik ha nyalakszom, de majd titokban ;-)
Nagyon szurkolnak hogy kis csomagokat helyezzek el nekik, de még nem jött el a pillanat. Meg ki szeret pórázon WC-re menni, ugyanis a köves afférom óta nem engednek szabadon. Milyen lázító dolog hogy  2 napja senki nem ellenőrizte le a bokrok alját, nem metszette meg a bokrokat és a ház háta mögött sem vizsgálódott senki!

Nos ez a helyzet. Van egy nagy vágás a pocakomon és ennyi a bajom, mert a kedvem már jó lenne ha végre valaki egy nagy rúd szalámit hozna nekem az éhező, elnyomott nagy beteg kutyának :D Ja igen és ha betiltatnák a Fúj jelszót mert most mindenre azt mondják és nagyon unalmas :-P Azt hittem majd az óvodás kalandjaimmal jelentkezem, de az most pár hétig ugrott sajnos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése